Az Industria, az ElectroSalon, a Chemexpo és a Securex mellé, vagyis a HUNGEXPO Zrt. ipari kiállításaihoz, amelyeket az Ipar Napjai néven egy időben rendeztek a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban, az idén az ÖKOTECH csatlakozott. Május 4-től négy napon át tartott nyitva Magyarország legjelentősebb ipari marketing-kommunikációs fóruma, amelyen ezúttal 16 ország közel 500 kiállítója vett részt.
A rendezvényen [...]
A 2010-es Genfi autószalon alternatív járműveit tekintettük meg és vezettük is.
A korábbi évek nagy sikerére való tekintettel az ELTE Pályázati és Innovációs Központja 2010. február 3-án immár negyedik alkalommal rendezte meg az ELTE Innovációs Napot. A konferencia célja annak ösztönzése, hogy az egyetemen keletkezett szellemi termékek a gyakorlati életben hasznosításra kerüljenek, valamint az egyetemen dolgozó és hallgató kutatók egymás közti, és a vállalati szférával való [...]
Az Magyar Villamos Művek jóvoltából a HY-GO™-t bemutathattuk a nagyközönségnek a 2009-ben első alkalommal megrendezett Ökoindustria szakmai kiállításon. Számos érdeklődő megismerhette a tüzelőanyag-cella és a hidrogén technológia működését. Reméljük, hogy hozzá tudtunk járulni a jövő egyik meghatározó technológiájának a népszerűsítéséhez.
A magyarországi elektromos autó “őrültek” egy baráti találkozót szerveztek, ahol a HY-GO™ is képviseltette magát. Bár nem volt feltétel, de sokan elhozták elektromos járműveiket. Így ott volt többek közt egy elektromos Daihatsu, Szirmay Zoltán az E-life elektromos Tipo-val valamint Gál János és csapata az elektromos kispolszkival.
A szervezést Gál János végezte és a kistarcsai go-kart pálya [...]